Kamond

Délelőtt nehéz felhők ültek az égen, mikor Kamond utolsó házainál hagytam autómat a két méretes lucfenyő védelmében. A falu alatti legelőn átkelve, egy pillanatra átszűrődött halványan a nap a szürke felhők mögül. A Magyari-kastélykert végében jártam egyet, megnézve a koros ostorfa csoportokat, de táplálék alig akad, mert a meggyvágók és fenyőrigók már mind megdézsmálták. Elindultam hát a Marcal irányába (régi tervem a korabeli katonai felmérési térképeken szereplő, akkor még mesés és ígéretes élőhelyek felkeresése). Megtaláltam a folyó felett átívelő régi fahidat, amely korábban még széles volt, majd évekig csak a váza állott. Most egy nyomsávosra felújították, örültem is mikor ezt a távcsővel észrevettem. A szabályozott folyómederrel párhuzamosan futott egy csatorna, ennek a partján hatalmas fagyöngyös nyárfák álltak, alattuk galagonyabokrok tömege, néhány diófa, amelyet a szajkók ültethettek, a falu közelsége miatt. Sok fenyőrigó ült a sudár csúcsokon. Még a Marcal túlpartján álltam mikor egy dolmányos varjú éktelenkedett, gondoltam magamban: -meg van a szokásos héja madaram. Majd kirepült a nyárfasorról, nem sokkal odébb leszállt a fatörzs takarásában. Már a túlparton gyalogolva, megriasztottam, ekkor a sűrűn szállingózó havazásban egy fasorral arrébb rebbent, egy dolmi kíséretében. Találtam egy mesébe illő magaslest, egy hatalmas körtefa koronájába építve, befészkeltem magam és innen élveztem az egyre sűrűbben hulló hópihéket. Milyen lehet itt ülni körtevirágzás idején egy tavaszi hajnalon? Mivel ilyenkor a bicikli utakat is felmérem, ma sikeres voltam.  Ugyanis a Marcal fahídján átkelve egy másik kis fahídhoz értem, amely egy betonozott útba ment át, mint itthon kiderült ez Pálfára tart. Nem beszélve a távolban lévő kecsegtető legelőkről, gémeskutakkal a Marcal mentén. Nos, a bringát majd a kamondi templom előtt kell egy tavaszi hajnalon kivenni az autóból és onnan meseszép helyekre lehet pillanatok alatt eljutni, átkelve szép élőhelyeken. A lesen ülve e gondolatok jártak az eszembe, majd erős hóesésben elindultam tovább a Marcal folyásirányában északnak. A csatorna túlpartján egy hatalmas, csodaszép koronájú körtefát találtam, vágyat érzetem, hogy megcirógatom a törzsét, de magas volt a víz, így nem tudtam átkelni. No, majd legközelebb! Egy kicsit odébb csipkebogyót tömtem a számba és élveztem a finom ízeket, kár, hogy csak pár bogyó volt a tüskés ágakon… Tovább gyalogolva korábbi jószágállások maradványait találtam, a legelő szélén régi karók nyomait, egy hatalmas nyárfa alatt pedig régi kutat. Milyen világ lehetett itt még akár harminc éve is? Feljebb érve már kellemesen elfáradtam, mikor egy bokorból kisurranó fekete rigót egy hím karvaly vett üldözőbe. A rigó eszeveszett rikoltozásba kezdett, mikor beért a galagonyabokrok védelmébe.  A karvaly elegánsan végigsiklott a hóesésben a legelő felett… A faluba érve az örökzöldeket lestem. A balkáni gerlék délutáni pihenőjüket töltötték a házak portáin álló diófákon. Hazaérve finom süteményillat fogadott…