Kemenesalja

Ma Kemenesaljára vitt a szerencse, itt egy roppant romantikus -hajdan virágzó falut találtam-, a neve Keléd! Egy rétisas fészek megtalálása után, egy nyolcvan év körüli bácsival beszélgettem, aki éppen a havat hányta el a tyúkoknak a portája előtt, hogy a tikok a hó alatt lévő friss, zöld fűhöz jussanak. Majd beszédbe elegyedtünk, ennek az apropója az volt, hogy a falu körül szép erdők fekszenek. A faluban mindenfelé a hajdani jólét jelei: romos kúria, több gazdasági épület. Még a réti fészektől kiszúrtam pár 300 évre becsült öreg tölgyet. Bent a faluban pedig nagy platánt vettem észre. Szóval rákérdeztem milyen élet volt itt hajdanán. Mesélt, mesélt az öreg, én pedig tátott szájjal hallgattam. (Bemásolom ide, amit a falubeli is elmondott, illetve amit ennek kapcsán, a neten találtam a településről). Álljon íme itt:  
"Az 1830-as évektől tekintik újra falunak. A 19. század végén jellegzetes cselédközség volt, a kastély és a majorépület mellé épített többlakásos cselédházakban élt a lakosság zöme, mellettük akkor mindössze 11 magánházat tartottak számon. A szépen gyarapodó község fejlődését néhány földesúri családnak köszönhette, nevezetesen a Szentgyörgyvölgyi Horváth- és a Budovácz családoknak, valamint Szent-Iványi Egonnak, kik virágzó gazdaságot hoztak itt létre. Nemesített gabona, cukorrépa, burgonya, herefélék és zöldségek termesztésével foglalkoztak. A község határában egy tízholdas bekerített méhészet, 17 holdas halastóban pontytenyészet, mellette díszfácán-tenyészet volt. A birtokon az 1860-as években szeszgyár is épült finomítóval. Később rum- és likőrgyár, gőzmalom, fűrésztelep és villanytelep is létesült. Az 1945 utáni államosítással mindezeknek vége szakadt, a község így hanyatlásnak indult. Az egykori létesítményeknek épületei még többnyire állnak ugyan, de a bennük zajló élet már a múlté. Pár szó a kúriáról: Az épület valószínűleg a XVIII. század végén emeltette a szentgyörgyi Horváth család, felhasználva a közelben lévő, korabeli térképeken még feltüntetett romtemplom köveit. 1859-es elárverezése után Krása Manó vásárolta meg a kúriát, aki jelentős fejlesztéseket végzett a birtok gazdaságán. 1915-ben adta el a Szent-Ivány Oszkárnak, kinek fia, Egon tovább gazdálkodott, szeszgyárakat, gőzmalmot hozott létre. Egy 1923-as tűzeset után felújították az épületet, ekkor kapta jellegzetes manzárdtetejét. A háború után is Szent-Ivány Egoné maradt egészen 1952-ig. Az államosítás után teljesen átalakították, később tanácsház és tsz-iroda működött falai között. Ma lakóházként és üdülőként szolgál."

Beszélgetésünk alatt  megemlítette, hol voltak a sertéslegelők, ott pedig az erdő szélén a nagy tölgyek, ahova delelni jártak az állatok. Majd keresgéltem egy kicsit a faluban: a nagy tölgyek körül a tó nyomait is megleltem. Sajnos itt még tizenöt éve három 300-as fa állott, mint megtudtam a falubeliektől. Arról már nem is beszélek, hogy napjainkra, hogy el vannak keseredve az itt élők, ma a falu lakosságának 90%-a nyugdíjas. Regéltek arról, hogy vasárnaponként mindenki kint beszélgetett a padokon. Ma mindent az enyészet, a hanyatlás, és a mély szegénység jellemez erre.